Aton

ATON

Írta: Száraz György

 

Jelentése: „napkorong”. Eredetileg a napistenek egyike volt. „Atum a maga Atonjában”, vagyis Atum a napkorongban; „Ré teste Aton”, vagyis Ré teste a napkorong. Aton tehát a napkorong megszemélyesítőjeként kezdetben Héliopolisz városának istene volt. (Tehát már itt sejthető, hogy Ré és Aton lényegileg nem különbözőek! Tudom, ez felvet egy sor egyéb kérdést, amire majd egyszer talán választ kaphatunk.)

A III. Amenhotep korabeli szövegekben (az i. e. 1455-1419-es szabályzatokban) Aton eleinte napistenként szerepelt. Kultusza IV. Amenhotep (Ehnaton) idejében (i. e. 14. század) éri el tetőfokát, akkor a fő napistenek megtestesítőjét tisztelik benne („Dicsőség Ré-Harahtinak, a látóhatáron ujjongó Sunak, ki nem más, mint Aton”). Uralkodásának hatodik esztendejében IV. Amenhotep egész Egyiptom egyetlen istenévé nyilvánította Atont és megtiltotta a többi birodalmi istenség tiszteletét (a maga nevét is - Amenhotep, „Elégedett Amon” - Ehnatonra, „Mindenkinek kedves Atonra” vagy „Hasznos Atonra” változtatta). A főpap is maga a fáraó lett, aki a fiának tartotta magát. Atont napkorongnak ábrázolták, a belőle áradó sugarak kézben végződtek, amelyek az élet jelét tartották (mint annak a szimbólumát, hogy az embereket, állatokat és növényeket Aton élteti). Ebben az időszakban Atonnakfélpanteista vonásokat tulajdonítottak. Ehnaton Nagy Aton-himnuszából nyilvánvaló az istennek az élet minden területére kiterjedő hatása: Aton a mindenség teremtője, ő ad életet mindennek, ami él, nélküle káosz és sötétség uralkodik. Mint teremtő isten, Aton egyszerre hím- és nőnemű. Feltehetőleg ez ad magyarázatot az Amarna-kor művészetének azon sajátosságára, hogy a fáraót, Aton földi helytartóját egyszerre ábrázolták férfias és nőies külsővel. Azt tartották, hogy jelen van az egész természetben, minden tárgyban és élő szervezetben.

Ehnaton uralkodásának korai szakaszában Aton még sólyomfejű ember alakjában is megjelenik, akárcsak Ré, később azonban ezt az ábrázolásmódot kizárólagosan felváltja a kezekkel ellátott napkorong, mely az élet jelét, az ankhot nyújtja a fáraó és a királyné felé.

Aton nevét az Amarna-kor egyik újításaként fáraóhoz illően kettős kártusba írták. Ebbe foglalt teljes neve Ehnaton uralkodásának első nyolc évében („Dicsőség Ré-Harahtinak, a látóhatáron ujjongó Sunak, ki nem más, mint Aton”). A tizenkettedik évre a kártusba foglalt név megváltozott, a más istenekre tett minden utalás eltűnik belőle: „Él Ré, a Két Fényhegy ura, ki örvend a horizonton az ő megjelenésében, mint Ré, az atya, aki visszatér, mint Aton”.

Ehnatonnak személyes istene volt Aton, akit ő a szeretet és az öröm istenének tartott, az egyetlen valódi istennek. Legfontosabb kultuszhelye Ahet-Aton volt, amelyet Ehnaton építtetett. Aton ősi szimbólumát mindig használták a Tanítás Szentélyeiben, mint gyógyító és harmonizáló erőt.Ehnaton halála után Egyiptomban megszűnt Atonnak, mint Egyetlen istenségnek a tisztelete.


2011. March 24., Thursday


Vissza a lap tetejére

Elérhetőség: 2120 Dunakeszi, Szent István utca 15. Tel.: 06-27-739-007                                 Adatvédelmi nyilatkozat       Impresszum
  • Camisetas de futbol baratas
  • réplicas de relojes
  • www.magliecalciositi.com
  • orologi replica rolex
  • orologi replica svizzeri
  • www.maillotdefootballpascher.be
  • Voetbalschoenen kopen
  • www.voetbalshirtsgoedkope.com
  • www.xn--fodboldtrjertilbrn-o4bh.dk
  • Fußballschuhe online
  • www.xn--fussballtrikotsgnstig-oic.com
  • www.futbalovedresypredeti.com
  • Fotbalové Dresy Dětské
  • Billiga fotbollsskor online
  • www.xn--fotbollsklderbarn-zqb.com
  • stroje piłkarskie
  • Billige fotballdrakter