Gízai nagy piramis


A GÍZAI NAGY PIRAMIS MAI ARCA

Írta: Száraz György

Vajon ki az építtető?

 

A gízai nagy piramist szokás Hufu-piramisnak és Kheopsz-piramisnak is nevezni. Ókori egyiptomi neve Ahet Hufu, „Hufu horizontja/fényhegye” volt. A régészet szerint a gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt műemlék az ókori világ hét csodája közül.

Hufu uralkodása i.e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálási ideje 23 év körül lehetett (Manethón és a torinói papirusz adatai ellentmondóak, Hérodotosz szerint 50 évig uralkodott). Piramisa ebből kiindulva i.e. 2580-2530 körül épülhetett, a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül szolgált. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá, nekropolisszá teszik.

Hufu piramisa ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike. Az építtető személyének kiléte mindig fontos kérdés volt, de ellentétben a Menkauré-piramis körül kialakult sokféle állásfoglalással, ezt az építményt mindig is Kheopsz személyéhez kötötték. Manethón ugyan azt írja, hogy nem Kheopsz, hanem Szóphisz volt a neve, de ez inkább névváltozatnak tűnik, mintsem más uralkodó feltevésének. Kheopsz közreműködésének kétségbevonása csak a 20. században vált divatossá, amikor az ókori kultúrákat általában, de különösképpen az óegyiptomit vagy előrébb, vagy jóval hátrébb datálták a hagyományos elméleteknél. Az összes ilyen elmélet nagy hátránya, hogy semmit sem kínál Kheopsz helyett a teljes bizonytalanságon kívül. Hát, majd meglátjuk!

A néphagyomány, Manethón és Hérodotosz történeti munkái Kheopsz (vagy Szóphisz) nevéhez kötötték ezt az építményt, aki az ókori Egyiptom IV. dinasztiájának Hufu nevű uralkodójával azonosítható. Ezért nem tekinthető véletlennek, hogy nevét a piramison belül is megtalálták már a 19. században (Vyse). A hat feliratból négy kártusba írt nevet tartalmaz, mindegyik egyszerűsített, kurzív hieroglif jelekkel íródott, vörös tintával. E feliratokról újabban gyakran feltételezik, hogy hamisítványok, mivel olyan helyen vannak, ahol normális körülmények között nem láthatóak. Azonban a III.–V. dinasztia egyetlen piramisában sincs látható helyen lévő felirat, ezért önmagában ez az érv nem állja meg a helyét, ráadásul Vyse valószínűleg nem ismerte a folyóírásos hieroglifákat. Ezek részben a munkavezető feliratai lehetnek arról, hogy melyik építkezésre kell vinni a szóban forgó kvádert, részben viszont a minden korban fellelhető epigráfiai emlékekhez hasonló megörökítése az építésnek. Sznofru Vörös-piramisán a hasonló jelek datálva is voltak, amelyek az építés meglepően gyors üteméről tesznek tanúbizonyságot. Állítólag a Nagy Piramisban található vörös festék a kormeghatározás alapján csupán pár száz éves. Ha lehet hinnie ennek az adatnak, akkor a felirat nem bizonyít semmit. Nem beszélve arról, hogy egy szent hely kőtömbjeire nem szokás sem firkálgatni, sem önkényesen irogatni.

Ma már nem ez az egyetlen tárgyi bizonyíték Hufu személyét illetően, hiszen sok építő osztag neve is ismert, melyek a piramison dolgoztak: „Milyen hatalmas Hufu fehér koronája”, „Hufu megtisztítja a két országot”. 1946-ban Jean-Philippe Lauersztélétöredéket fedezett fel, amin a piramis neve, az Ahet-Hufu felirat olvasható. A halotti komplexum környékén feltárt munkásváros méretei túlzóak lennének, ha pusztán csak a piramist övező egyéb kultikus és temetkezési célú épületek létrehozásához jött volna létre. Vagy azok a szakrális épületek, amiket a munkások építettek, már régen eltűntek, miként számos egyiptomi kultuszközpont, köztük Ahet-Aton!

A Hufu-korabeli emlékeken Hemiunu„A király összes építkezéseinek vezetője” címmel tűnik fel. Ez az ember sok címmel rendelkezett: vezír ( „A herceg”, „Az elöljáró”, „Az alsó-egyiptomi uralkodó pecsétőre”, „Básztet, Szesemtet és a mendészi kos papja”, „Ápisz és a Fehér Bika (Hápi és Hedzs) őrzője”, „Thot (vagy Dzsehuti) háza öttagú testületének nagyja”, stb. Ismert róla még, hogy A király test szerinti fia címet is viselte.Az nem derül ki, hogy melyik király fia! Kákosy László szerint csak Sznofru fia, Nofermaat (aki herceg volt, nem uralkodó) lehetett az apja. Az azonban biztos, hogy Hufu kortársa volt, és fontos építkezéseket vezetett, valószínűleg a Nagy Piramisét is. De ez csak feltételezés.

Ennek ellenére az egyiptológiai álláspont az, hogy összhangban vannak a régészeti leletek, a feliratos emlékek, az egykorú forrásokkal és a piramisépítés fejlődési modellje. A hivatalos szemlélet szerint a piramisépítészet óbirodalmi fejlődésének egyik állomása ez, amely a III. dinasztiától kezdődően töretlenül ívelt Hufuig, sőt tovább, egészen a VI. dinasztia végéig.

A piramis méretei

A piramis oldalai az égtájakhoz igazodnak, attól való átlagos eltérésük mindössze 3 fokperc és 6 fokmásodperc. A piramis oldalai csak minimálisan térnek el a világtájaktól, a valódi földrajzi északi iránytól. A földrajzi északi irány azonban változhat, és nem ismerjük a 4500 évvel ezelőtti döféspontot. Sok helyen olvasható olyan megállapítás, hogy a piramis tengelye az északi Sarkcsillaghoz lett tájolva, ami semmiképp sem igaz, mivel 4500 évvel ezelőtt az égi pólus nem esett egybe egyetlen csillag helyzetével sem. Az sem igaz, hogy a bejárat és a bejárati folyosó a Sarkcsillagra nézne, egyrészt a fenti okból, másrészt a folyosó emelkedési szöge csak nagyon hozzávetőlegesen néz az égi északi pólus felé. Ez azonban felfogható úgy is, mint ha a teoretikusok a saját 4500 éves datálásukat maguk cáfolnák meg, hiszen a spirituális nézet szerint jóval korábban építették ezt a piramist.

Az oldalak merőlegesében is találunk az egyik sarkon 3,5 fokpercnyi eltérést, amely bőven túlmegy az ókori egyiptomi mérési technológia pontosságán. Kérdéses azonban, hogy ezt a viszonylag nagy eltérést milyen – mérési technológián túli – körülmény okozhatta. Például, hogy a piramis burkolatából jelentős részt kibontottak, amikor a 19. században Kairó házait kívánták belőle felépíteni. Így pontosságot keresni egy megbontott piramison nem túl tudományos.

Az alap 2,1 cm-es hibahatáron belül tökéletesen vízszintes, mai ismereteink szerint az eredeti oldalhosszak 4 cm-en belül azonosak voltak a négy oldalon. Az oldalak dőlésszöge átlagban 51° 50’ 40’’, a legnagyobb eltérés két oldal dőlése között 2° 48’. A piramis oldalainak mai hossza: északi oldal: 230,26 m, déli oldal: 230,45 m, keleti oldal: 230,39 m, nyugati oldal: 230,3 m. Mai magassága 137,3 méter. Az oldalhosszak azonban a burkolat hiánya miatt ma rövidebbek, mint eredetileg, amikor 232,4 méteres oldalhosszon 146,7 méter magas volt. Más adatok szerint 230,33 méteres alapon 146,59 méter magasságú volt. A számítások eltéréseit egyrészt a már eltűnt burkolat vastagságának eltérő becslései, másrészt az oldalak dőlésszögének eltérései okozhatják.

A tájolás csillagászati elmélete

Mivel írásos feljegyzés nem maradt a piramis építéséről – és ezt sohasem szabad szem elől tévesztenünk –, ezért több elmélet született a Nagy Piramis tájolásának módszeréről. Abban mindegyik megegyezik, hogy a módszer alapvetően csillagászati jellegű.

Az Edwards- (vagy Goyon-) módszer szerint a pontos északi irány kijelöléséhez először egy kör alakú, nem túl nagy és nem túl magas falat húztak fel, amiben egy csillagász tartózkodott. Éjszaka egy tetszőleges csillag felkelését és lenyugvását megfigyelve a csillagász megjelölte a fal tetején ezek pontos helyét, majd megkereste a két pont által kijelölt szakasz felezőpontját. Ezt összekötve a kör középpontjával egy észak-dél irányú egyenest kapott. Elképzelhető, hogy a pontosság érdekében a mérést egymás után többször megismételték. Ezt a változatot bonyolult és munkaigényes volta miatt sokan nem fogadják el. A módszer a gyakorlatban nehézkesen kivitelezhető, mert azt is biztosítani kellett volna, hogy a megfigyelő feje (pontosabban szemmagassága) este és reggel is pontosan ugyanabban a pozícióban legyen.

Ennél azonban lényegesen egyszerűbb, és a megfigyelhető pontosságot szintén garantáló módszerek is elképzelhetők. Ezek legegyszerűbbike egyetlen földbe szúrt botot igényel. A bot köré kört rajzolva a Nap árnyékának két pozíciója - amikor pontosan érinti a körvonalat az árnyék vége - meghatároz egy szöget, melyet megfelezve az északi irányt kapjuk. A módszer egyetlen feltétele a pontosan függőleges bot, és ennek létrehozása a rendelkezésre álló óegyiptomi technológiával nem jelentett nehézséget (függőón alkalmazása).

A felépítmény

A piramis felépítményét átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás kváderekből építették, összesen körülbelül 2,5 millió köbméter mennyiségben, azaz ötmillió tonnás tömegben. Az építés technológiája a Sznofru piramisainál már bevált módszerű, ennek lényege, hogy a téglatest alakú kvádereket nem a hagyományos módon, a legkisebb felületű oldalra állítva és döntött szögben helyezték el, hanem a legnagyobb felületű oldalra és vízszintesen.

A kváderek mérete és alakja a teljes felépítményben változatos, sokszor szabálytalan. Az építőkövek magassága, és ezzel a rétegek vastagsága 0,9 és 1,2 méter között, a rétegek behúzása a 0,23 métertől az 1 méterig váltakozik.A felépítmény legnagyobb része (98%) helyben bányászott, gyenge minőségű mészkő, a burkolat igen jó minőségű turai mészkő, míg az alépítményben és teherhordó részeken és a szarkofágnál asszuáni gránit alkalmazása is előfordul. A piramis keleti oldalának egy szakaszán még mindig látható mintegy háromsornyi burkolat a hozzá csatlakozó „küszöbbel”, így képet alkothatunk arról is, hogy nézett ki ez az építmény újkorában.

Feltételezik, hogy a messzebbről érkező építőanyagot a Níluson szállították, speciális hajókon, amelyeket még a közönséges áruszállító hajóktól is megkülönböztettek. Az áruszállítók neve uszeh, a kőtömböket, oszlopokat és szarkofágokat a szat nevű típussal hordozták. A kőtömbök súlya a 1,5 tonnástól a több 10 tonnásig változik. Így nem meglepő, hogy a gigantikus építmény tömege meghaladja az 5 000 000 tonnát. Elkészülte idején hófehér gúla volt.

Az „alépítmény”

Az „alépítmény” jelzőt idézőjelbe kell tenni, mivel a hagyományos piramisépítkezéstől a három kamra közül kettő is eltér abban, hogy nem a talajszinten, vagy épp az alatt helyezkednek el, hanem a felépítmény belsejében. A belső szerkezetet először FlindersPetrie vizsgálta tudományos igénnyel 1880-82-ben, de nem ő volt a legelső kutató, hanem Edmé-FrançoisJomard (Napóleon hadjárata) és Richard William Howard Vyse (1837-39).

Bejárati folyosó

A piramis eredeti bejárata az északi oldalon, 17 méterre a talajszint felett, 7,3 méterre a középvonaltól keletre helyezkedik el. A római korban lezárt bejáratot csak az al-Mamún kalifa által vágott folyosóról visszafelé keresve lehetett megtalálni, olyan alaposan elrejtették. Innen 1 méter széles és 1,2 méter magas folyosó indul lefelé, a lépcsős piramisok lejtős folyosójának mintájára. A járat lejtése 28 méter után éri el a külső talajszintet, innen még 30 méter hosszú, mielőtt vízszintessé válik. A vízszintes szakasz 9 méter után torkollik az alsó kamrába. Ez a szerkezet önmagában a mejdúmi piramis konstrukciójának ismétlése. Ilyen megfontolások alapján kizárható, hogy a folyosó az északi Sarkcsillagra nézne, mivel az északi szélesség 29° 58' 45’’ földrajzi koordinátán ugyanilyen emelkedési szöggel nézne a folyosó bejárata az égi északi pólus felé. Ez a majdnem 3,5°-os eltérés nagyon sok az óegyiptomi lehetőségekhez képest. A folyosó iránya kizárólag a piramis északi tájolásának és a hagyományos emelkedési szögnek tulajdonítható. – vallja az egyiptológia.

Erről a folyosóról nyílik a Nagy Galériához vezető út és a munkások folyosójának, vagy egyszerűen csak „aknának” nevezett járat is.

A „Király kamráját” egy 46,7 méter hosszú, 2,1 méter széles folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni. Ennek a folyosónak egyetlen ismert funkciója a sírkamra (vagy beavató kamra) megközelítése. Az is a feltételezéseket szaporítja, hogy a két méternél nagyobb szélességet „nem merték” áthidalókkal lefedni, ezért mészkőburkolata nyolc rétegének mindegyike kicsit beljebb nyúlik, a mennyezetnél a legkisebb szélesség 1 m. A mennyezetet bazalttömbök alkotják. Kákosy László is kifejti azt az ötletet, aminek alapján az is elképzelhető, hogy ezt a helyet raktározási céllal alakították ki: itt tartották a nagy záróköveket, amelyek a folyosó elején már nem fértek volna be később. Mark Lehner az oldalakon rendszeres közönként elhelyezett lyukakból kiindulva ugyanezt a következtetést vonja le, mivel szerinte ezek fagerendák helyei, amik az itt tárolt gránittömbök lecsúszását akadályozták meg. Erre azért volt szükség, mert 26° 2’ 30’’ szögben emelkedik, folytatva a „Királynő Kamrájához” vezető folyosót, amely mintegy 20 méterre a talajszint felett megtörik és vízszintesen folytatódik. A kövek felületét nem díszítik faragások.

A galéria padlószintjén mindkét oldalon 0,5 méter széles és 0,6 méter magas rámpa húzódik, a köztük lévő rész pedig lépcsős. Ennek funkciója ismeretlen, bár a tudós elmék felteszik, hogy a nagy emelkedésű galériában a lépcsők a nagyméretű köveket húzó emberek számára készültek lábtámasz gyanánt. E nélkül ugyanis ilyen meredek kaptatón nem lehetne nagy tömegeket mozgatni.

A Király Kamrája

A Király Kamráját a Nagy Galériából induló, vízszintes folyosón és egy „előcsarnokon” át lehet megközelíteni. A helyiség fala vörösgránitból készült. Az építmény középvonalán, de nem teljesen a csúcs alatt megbúvó, kelet-nyugati irányban 10,50 méter hosszú, észak-déli irányban 5,2 méter széles és 5,8 méter magas termet nevezik királyi (sír)kamrának. Erre az itt található szarkofág szolgáltat alapot. A kamra 42,3 méterrel a terepszint felett helyezkedik el. A kamra közepén áll a hatalmas szarkofág, melyet egy darab vörösgránit-tömbből faragtak, és ma erősen rongált állapotban van. A szarkofág mintegy 5 cm-el szélesebb, mint az ide vezető folyosó, ezért azt már a kamra építésekor el kellett helyezni benne.A szarkofág a piramis egyik tengelyén fekszik, de nem pontosan a csúcs alatt. A piramisban ez az egyetlen hely, ahol a burkoláshoz gránitot használtak.

A Király Kamrája fölötti felépítmény (Davidson-kamrák)

A sírkamra fölött van a Nathaniel Davidson által a 18. században felfedezett, több részből álló, gerendázatos boltozat, ezek egyikének gerendáin találták meg - valószínűleg a munkások által felírt - Hufu nevet. A mennyezetet alkotó kilenc monolit teherelosztóként funkcionált, és önmagában ez a szerkezeti elem mintegy 400 tonnát nyom. 17 méteres magasságú az öt tehermentesítő kamra, melyek legtetején nyeregtetőként ferdén összetámasztott kváderek állnak. A túlbiztosításnak lehetett jogosultsága: a gerendák közül több megrepedt már, ami statikai bizonytalanságot mutat - legalábbis az építés közben. E mellett nem tett jót az állagának Vyse 1837-es robbantása sem, amellyel a Davidson-kamrákat felnyitotta, szerkezetét és rendeltetését megállapította. Innen került elő az a felirat, amely egykorú forrásként erősítette meg a régészek ismereteit az építtető kilétéről: „Büszkén építettük e helyet, a nagy Hnum-Hufu nevében”.

A Királynő Kamrája

A Királynő Kamrájának nevezett helyiség mértékadó vélemények szerint befejezetlen sírkamra, félrevezető nevét az araboktól kapta. Ezzel ellentétes vélemények szerint kultikus kamra, és sosem tervezték sírkamrának.

15,2 méterrel az alap felett található. 5,7 méter hosszú, 5,2 méter széles, a mennyezet nyeregtetős és 6,7 méter magas. Sem burkolatát, sem padlózatát, sem a hozzá vezető folyosót nem fejezték be. Ez a sírkamra a második építési ütemben készülhetett, valószínűleg abból a célból, hogy az uralkodó esetleges korai halála esetén a temetés végrehajtható legyen. Egyes elképzelések szerint kultikus célokból épült, ez esetben viszont nehezen magyarázható meg, hogy miért nem fejezték be. Ugyanakkor a keleti falban található lépcsős falfülke egy kultikus szobor elhelyezésére is utalhat. Befejezetlenségére az a tény mutat, hogy az oldalfalak teljesen kimunkált csiszolásúak (épp csak a burkolat hiányzik), ugyanakkor a padló még nem. A kultikus funkció esetleg Dzsószer szerdábjához (a fáraó szobrát örző zárt fülkéjéhez) hasonló lehetett.

A Királynő Kamrájához vezető járat a bejárati folyosóból nyílik, és 39 méter hosszú. A folyosón nincs lezárást biztosító zárókő, ami Stadelmann szerint megerősíti azt a feltevést, hogy ezt a helyiséget nem tervezték sírkamrának.

A befejezetlen földalatti kamra

A Királynő Kamrájához hasonlóan befejezetlen. 30 méterrel a terepszint alatt és nem pontosan az átlók metszéspontjában fekszik. Hossza 14 méter, szélessége 8 méter, magassága 3,5 méter. Befejezett állapotában körülbelül 14 × 7 × 5,3 méteres méretekkel rendelkezett volna. Egyes kutatók valószínűsítik, hogy ez is sírkamrának készült, bár kivitelezési technológiája kétségkívül szokatlan, sem a korábbi, sem a későbbi piramisoknál nem található aknasír jellegű munka(néhány III. dinasztia korára datált, igen kicsiny lépcsős piramist leszámítva el-Kúla falu mellett). Egyedinek számító kivitelezési technológiája mellett azonban koncepciójában a mejdúmi piramis ismert sírkamrájához hasonló. Talán másodlagos, Szokar (Szokarisz) istenhez kapcsolódó szimbolikával ruházták fel e helyiséget, mivel utólag egy aknát és egy tárnát vágtak még benne: egyiket a bejárat előtt függőlegesen, másikat a hátsó falon vízszintesen. Ez az elrendezés a Felső-Egyiptomban divatos sziklasírok jellegzetességeit mutatja.

Az egyiptológusok még vitatkoznak azon, hogy e kamrát az uralkodó korai halála esetére építették, vagy már eleve ilyenre tervezték a piramis belső szerkezetét. Olyan verzió is napvilágot látott, miszerint a felsőbb szintek kamráit csak ad hoc módon, az aktuális magasság elérése alkalmával alakították ki. A kamra befejezetlenségét az a két körülmény mutatja, hogy alján négyszögű bemélyedés található (ez arra utal, hogy tovább mélyítették volna), ezen kívül falai és a padlózata sincs kidolgozva. A hátsó falból nyíló vízszintes akna látszólagos funkciónélkülisége is erre mutat.

Stadelmann elképzelhetetlennek tartja a szakaszos építkezést és az építés közbeni tervmódosításokat. Ezzel számos tudós egyetért, és Rudolf Gatenbrink német mérnök mérései is ezt támasztják alá.

A munkások folyosója

A galéria kezdeti (alsó) szakaszától egy 60 méter mélységű, csaknem függőleges akna indul lefelé és alul a befejezetlen alsó kamra előtti folyosóba torkollik. A járatot utólag vájták ki. Ez a járat bizonytalan vonalvezetése miatt is egyértelmű. A feltételezések szerint szerepe az volt, hogy a Nagy Galéria - és ezzel a Király Kamrájához vivő út - lezárása után a munkásoknak kivezető utat biztosítson a lejtős folyosó igénybevételével. A lezárás ugyanis valószínűleg belülről történt, az addig a galériában tartott hatalmas zárókövek leeresztésével.

A szellőzőjáratok

A király kamrájából két szűk, 0,2 méter keresztmetszetű akna vezet a felszínre, nagyjából az északi és déli fal közepére. Az északi 71 méter, a déli 53 méter magasságban éri el a felszínt. „... Hogy mire szolgáltak, nem tudjuk, de egy biztos, szellőzésre nagyon is alkalmasak.”– írja az egyik egyiptológus. Viszonylag széles körű konszenzus alakult ki ezen aknák szellőző jellegére nézve, az azonban nem egyértelmű, miért kellene egy zárt sírt szellőztetni!!!

A külön szellőzőjáratok szükségességét Miroslav Verner azzal is indokolja, hogy a Nagy Piramisban a helyiségek a bejárat szintje felett helyezkednek el, ami szinte teljesen lehetetlenné teszi a természetes szellőzést. Mark Lehner magától értetődő kijelentéssel közli, hogy szellőzőjáratok, amelyeknek természetesen semmi közük a levegő elvezetéséhez... Mások ugyanilyen kijelentő módban a szellőzésről beszélnek. Verner rámutatott arra is, hogy a járatok tájolása nem csak egyes csillagokkal van összefüggésben, hanem az uralkodó széliránnyal is. A csillagok szerinti tájolás elképzelése ellen felvethető, hogy az éjszaka tartama alatt bármely tetszőlegesen felvett irányban nagy valószínűséggel feltűnik egy-egy csillag.

1993-tól a kamra járatai valóban a piramis szellőzését szolgálják: a beléjük helyezett ventillátorok segítségével cserélik a levegőt, hogy a látogatók által kilélegzett páratartalmat eltávolítsák.

A királyi sírkamra járatait Richard William Howard Vyse és John ShaePerring fedezték fel 1837-ben. Vyse a kamrában figyelt fel az aknák nyílásaira és irányukból feltételezte, hogy azok a felszínre vezetnek. Perring néhány napon belül megtalálta a kivezető nyílásokat is. Mivel felülről törmelék zárta el a járatot, a sírkamrai megindulást és a felszíni megérkezést nem lehetett megbízhatóan egymáshoz kapcsolni, az mégis kézenfekvő volt.

A királynő kamrájában lévő járatokat már a sírkamra járatainak ismeretében meg kellett keresni, mivel azok belülről lezárt, rejtett állapotban voltak. WaynmannDixon 1872-ben addig kopogtatta a kamra falait, amíg felfedezte a kürtőket. A kopogtatáson kívül gyertyák lángját is felhasználta, ami azt mutatja, hogy még lezárt állapotukban is érezhető volt némi levegőmozgás a közelükben.

Más elképzelések szerint a járatok az uralkodó lelkének (-jának) kijáratai voltak. Mindkét feltevést erősíti a tény, hogy a Királyné Kamrájából is indul két akna, melyek mintegy 30 méteres magasságban folytatás nélkül véget érnek. Ezek a tények mind az építés szakaszosságát, mind a szellőző, mind a lélek-kijárat funkciót igazolhatják.

A Királyné Kamrájának félbehagyását követően - amikor már a sírkamrán dolgoztak - nem kellett többet szellőzés, illetve nem kellett további belső munkálatokkal és a temetési menettel számolni.

Ha a Királyné Kamrája félbehagyott sírkamra volt, akkor a lélek-kijáratra sem volt többé szükség, mivel tudták, hogy ide már nem temetnek.

A befejezetlen Királyné Kamrája mellett a semmibe vezető szellőző (vagy lélek-kijárat) is csak a szakaszos építéssel érthető.

A Királyné Kamrájából dél felé induló akna a Galériát két kanyarral elkerüli, tehát annak építése idején ez az akna is építés alatt volt még. A tény, hogy nem kötötték be a Galériába, hanem helyette elkerülő utat hoztak létre, kérdésessé teszi a szakrális jelleget.

A Királyné Kamrájából induló járatok belső lezárásai és a helyiségben a nyomuk eltüntetése inkább a szakaszos építés és a szellőzés funkció felé mutatnak, ellenkező esetben nehezen magyarázható, miért kellett volna eltüntetni a lélek-kijárat nyomait.

Az Upuaut-projekt csak a Királyné Kamrájából induló járatokat vizsgálta eddig. A járat legmagasabb pontja jelenleg alig 17 méterrel a felszín alatt van. A Király Kamrájában induló két akna vizsgálata még hátravan: ha a járat valahol az épület belsejében ér véget, akkor a „szellőző elmélet” nem tartható és a lélek-kijárat elmélete is bizonytalanná válik. Ha azonban az akna legalább a burkolatig kiér, vagy a lezárása törmelékkel utólag történt, akkor mindkettő érvényes lehet.

Rainer Stadelmann teljes mértékben kizárja a szellőzés funkció lehetőségét. Ezt egy feltételes módban prdzss-ként olvasott, ilyenformán „jöjj elő a sírból” jelentésű hieroglif jelre alapozza, amely a Királyné Kamrájának járatában, az első zárókő mögött látható, az uadzs (zöld) hieroglifa társaságában. (Ez utóbbi az építő csapatra utalhat.)Eme erőltetett magyarázatot azonban kérdésessé teszi, hogy - többek között Stadelmann szerint is - az alsó kamrát levegőhiány miatt hagyták félbe, ahol valóban nincsenek is szellőző járatok.

Az összes királypiramist - kettő kivételével - alaposan feltérképezték az elmúlt két évszázadban.

A fel nem tárt kamrák kutatása a mai napig sok energiát vesz igénybe. A sikertelenség azonban nem „ismeretlen tényezőkön” múlik, hanem azon, hogy az egyiptológusok szerint a IV. dinasztia egyik piramisában sincsenek a (sír)kamrákon kívül további helyiségek. Ezt az állítást azonban már megcáfolták! Ennek ellenére a Hufu-piramis mindhárom kamrájáról azt „hiszik”, illetve állítják, hogy sírkamra volt. Kidolgozottságuk mértéke mutatja, hogy az alsó kettőt egyáltalán nem is akarták befejezni, valószínűleg az uralkodó korai elhalálozása esetére hagyták ezeket az üregeket, hogy mindig legyen készenlétben egy sírkamra. Kultikus jellegük esetén félbehagyásuk megmagyarázhatatlan.

Rainer Stadelmann viszont - aki önálló monográfiát adott ki a IV. dinasztia piramisairól - úgy gondolja, hogy a Hufu-piramist úgy tervezték, ahogyan felépült, semmiféle tervezési vagy kivitelezési módosítást nem fogad el. Véleménye szerint a Huni és Sznofru piramisaiban lévő, a Nagy Galériához hasonló szerkezetű helyiségek, a dahsúri tört falú piramis mellékpiramisának alépítmény-szerkezete és Sznofru mindkét piramisának alépítményei egyenes előképét jelentik a Nagy Piramisnak. A kérdés ezzel együtt még távolról sem tekinthető lezártnak.

Hufu piramisának kutatása ma gyakorlatilag csak az Upuaut-projektből áll, amely a Királynő Kamrájának szellőzőjáratait kutatta eddig, és remélhetőleg a későbbiekben a Király Kamrájának szellőzői is sorra kerülnek. A terepmunka lényegében szünetel, annak dacára, hogy az alsó kamra és a hozzá vezető folyosó gyakorlatilag feltáratlan. A piramiskörzethez tartozó építmények kutatása jelenleg is folyik, és a legérdekesebb eredményekkel a munkások városának feltárása kecsegtet. Általuk betekintést nyerhettünk az óegyiptomi munkások mindennapi életébe.

A GÍZAI NAGY PIRAMIS SPIRITUÁLIS ARCA

A gízai Nagy Piramis egyik részén gyógyító energiák vannak, másik részén olyan erők, amelyek megedzik az idegrendszert annak érdekében, hogy jobban szállítsa a kapott információkat. Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, feltétlenül tudnunk kell, hogy a piramisokat nem véletlenszerűen építették és helyezték el. Ez a piramis az Orionra és a Szíriuszra van hangolva és attól függően, hogy éppen milyen energiákat fog be, más és más hatást produkál.

Spirituális zarándoklatainkat először mindig a Nagy Piramis gránitteremébe szoktuk kezdeni. Azután alászállunk a mélységbe, vagyis lemegyünk a piramis alá egy sziklába vésett terembe, ahol a Lelkek Kútja található. Egyébként az alatt van egy olyan helyiség, amely hivatalosan nem is étezik. A Nagy Piramis után a következő állomásunk a Szfinx és a Völgytemplom. Mi közvetlenül a Szfinx mellette szoktunk töltődni. A Szfinx speciális formája, illetve a belsejében és az alatta található szimbólumok befogják és sugározzák a Föld és a kozmosz mágneses energiáit. Ezeket az energiákat is fel lehet használni tudatfejlesztésre és az idegrendszer vezetőképességének a javítására. Ezáltal egyre inkább tudóvá válik az ember és megérti létezésének okát.

Az energiák sosem csak arról szólnak, hogy emelik az aura rezgésszámát, hanem természetesen információt is hordoznak. Ezeket az információkat az ember fel tudja használni a spirituális fejlődése érdekében. A Nagy Piramis által közvetített energiákon keresztül a tanulásnak három szintje van.

Az első a tanonc szint. Ezen a fejlődési szinten tanulják meg a papok és a beavatottak, hogy az élet független a fizikai és az érzéki tudástól. Elsőként tehát az élet körvonalait sajátítják el a beavatottak. A piramisban megtanulják a makrokozmosz és a mikrokozmosz kapcsolatát. Az első szinten különféle fizikai próbatételek várnak a beavatottra. Amikor a tanulók már képesek függetleníteni magukat a testi megtapasztalásoktól, akkor jöhet a második szint.

A második már egy magasabb fejlődési szint, amely a világ megismeréséről szól. A csillagok információkat sugároznak felénk, sőt predesztinálnak minket. Attól függően. hogy ki milyen csillagkép alatt született, az adott együttállások hatással vannak az egész életére. Gyakorlatilag a csillagképek erői szó szerint áthatnak bennünket. Hatnak az emberiség sorsára, a teljes Föld bolygóra, illetve hatnak a fejlődni vágyó emberekre. A második szinten a beavatottak megismerik azokat az információkat, amelyeket a csillagok küldenek felénk. Nyilván ezt a hétköznapokban nem lehet olyan erőteljesen érzékelni, mint a piramisoknál. A piramisok lencseként gyűjtik be az energiákat és közvetítik, fogyaszthatóvá teszik az emberi aura számára. Ily módon a piramison keresztül egyre jobban rá tud hangolódni az ember azokra az energiákra, amiket magába szívott. Minél több energiát gyűjt be a beavatott, annál több spirituális információval fog rendelkezni. Tulajdonképpen a második szinten már eleven volt a tanítás. Ilyenkor energiákkal való töltekezés által tanultak a beavatottak: energiákkal és szimbólumokkal dolgoztak a bolygók erejét felhasználva.

Ezután következik a harmadik szint. A beavatottak itt már megtapasztalhatják a testelhagyás élményét. Erre a szintre úgy juthat el valaki, hogy stabilan magas rezgésszámmal rendelkezik, s az aurája már képes függetlenedni a testétől. Amikor már erre a szintre érkezik az ember, akkor a napéjegyenlőségnél és más egyéb együttállások esetén képes lehet a testelhagyására és át tud lépni az asztrális világokba.

A piramisokba és a templomokba történő belépés előtt mindig szent jeleket pecsételünk a beavatottak, illetve a zarándokok megfelelő energetikai zónáira. Ezek a pecsétek égi jelek és szimbólumok, tehát félig-meddig kozmikus hieroglifek, amelyek abban segítenek, hogy az aurák befogadóbbá váljanak, s jobban ráhangolódjanak a helyi energiákra. De mivel itt égi szimbólumokról van szó, ezért a tudat alkalmazkodó-képességét is elősegítik. Vagyis könnyedén megtörténhet, hogy ha töltekezés közben elcsendesedünk, ellazulunk és függetlenítjük magunkat a környezet zavaró körülményeitől, akkor akár olyan képeket is láthatunk és olyan történéseket is átélhetünk, amelyek valamilyen szinten a múlt emlékeit hordozzák. Ezek a szent jelek a tudat alkalmazkodó-képességének szent szerszámai.

E szent jelek a „bá-lélekre” vannak nagy hatással. Amint a lélek az emberi testtel kapcsolatba kerül, tulajdonképpen az érzéki világ fogságába kerül. Amennyiben mi a lelkünk által is megtapasztalásokhoz kívánunk jutni, illetve a velünk született spirituális képességeinket szeretnénk beindítani és használni, akkor a lelkünket kell felszabadítanunk. Vagyis gondoskodnunk kell a bá-lelkünkről. Hogyan? Tisztítanunk kell az auránkat és az idegrendszerünket, illetve meg kell szabadulnunk azoktól az felesleges energiáktól, amelyek az elmúlás információit tárolják bennünk. Majd amikor elérünk egy bizonyos tisztasági szintet, akkor már kapcsolatba tudunk lépni a bá-lelkünkkel és azon keresztül a saját belső iránymutatásunkkal. Ezen a szinten már tökéletesen működnek a képességeink, így ténylegesen önmagunkból juthatunk információhoz.

A piramisokat mindig különleges energiájú helyekre építették. Az egyiptomiakon kívül a maják, a kínaiak, a druidák és még sok más nép erőközpontokra építették a szent piramisaikat és a kultikus helyeiket. A piramisépítészet ősének Atlantisz számít. Az atlantiszi kultúra tökéletesítette a fejlődés fokozatait. Szent, magas rezgésű helyeken emeltek olyan kultikus épületeket, amelyek képesek voltak az energiák befogására és az energiák átalakítására. A piramis is egy ilyen hely. Ley-vonalakra csomópontjára épült, emiatt hatják át magas rezgésű erők ezeket a szakrális épületeket.

A piramis körül spirálisan keringenek az energiák, melyek adott rezgésszámot hordoznak. A Nagy Piramis formájánál fogva akkumulálja a különböző csillagok energiáit. A piramis gyújtópontjába csak a kiemelt főpapok, illetve a fáraó léphetett be. Ebben a piramisban az energia két pontra fókuszálódik: a felső kamrára és az alsó kamrára. Anno mindkét kamrában helyet foglalt valaki. Majd a fáraó is elfoglalta a neki szánt helyet a kamrában. Mindez olyan időpontokban történt, amikor a csillagokból érkező energiák felerősödtek és találkoztak egymással. Ekkor egy kapu, vagyis egy átjáró nyílt meg, amelyen keresztül a fáraó képes volt utazni. A piramist tehát nem temetkezési célzattal építették, bár a hivatalos egyiptológia ezt állítja. Nem véletlen, hogy soha egyetlen múmiát sem találtak egyetlen piramisban sem. Ennek ellenére ők belenyugszanak abba a tényállásba, hogy temetkezési célból épültek a piramisok.

Az egyiptomiak a piramist töltődésre és önmaguk tökéletesítésére használták oly módon, hogy a felülről érkező energiákat befogták és ezek segítségével emelték a papok, a főpapok, a beavatottak és a fáraó arájának rezgésszámát. Az idő tájt szinte non-stop bent tartózkodtak a piramisban.

A piramis alkalmas arra, hogy a káros energiáktól megszabadítsa a testet és az auránkat. Az egyiptomiak tudták, hogy a lélek örök, a test viszont múlandó, ezért halandók vagyunk. Az emberi sejtekbe bele van kódolva az elmúlás. Onnantól kezdve, hogy megszülettünk, hordozzuk magunkban a halál információját, ami egy negatív energia. A halál információja különböző kártékony dolgot hoz létre, illetve egós energiákat termel: féltjük magunkat, elvonják a figyelmünket az olyan kívülről érkező hatások, mint a hőmérséklet, vagy a testre figyelünk, például, amikor éhesek vagy szomjasak vagyunk. Összességében a kívülről érkező ingerek elvonják a figyelmünket a finomabb létezéstől, a finomabb energiáktól. Ezért a beavatottak, a Neofiták, az Adeptusok azon fáradoztak, hogy az idegrendszerük kellőképpen megerősödjön.

Az aura felfogja az energiákat oly módon, hogy az asztrális és a mentális test végzi a kommunikációs átvitelt, tehát a beérkező energiákat bejuttatják a napfonat csakrába, illetve a harmadik szem csakrába. A harmadik szem csakrába az intuitív energiák lépnek be, míg a napfonat csakrába az érzéki energiák kerülnek. Az emberek többsége azért nem érzi, azért nem látja az energiákat, mert az aurájuk ugyan felfogja az energiákat, de az aura és a tudat közötti kommunikáció nem működik túl jól, mivel az idegrendszer blokkolt állapotban van. Az alkímia azt tanítja, hogy az ember a Nagy Egész kicsinyített mása. Vagyis pontosan olyanok vagyunk, mint az égbolt és az Univerzum. Gyakorlatilag a testünk és az auránk olyan, mint az az Univerzum nem csak energetikailag, hanem más szinteken is. Tulajdonképpen ebből az elvből kiindulva az alkímiának megvannak a maga különleges módszerei arra, hogy életre keltse ezt az analógiát és kibontakoztassa az emberben lakozó istenit. Ennek a folyamatnak a végén áll a tökéletesség állapota, amikor az ember isteni öntudatára ébred.


2011. March 31., Thursday


Vissza a lap tetejére

Elérhetőség: 2120 Dunakeszi, Szent István utca 15. Tel.: 06-27-739-007                                 Adatvédelmi nyilatkozat       Impresszum
  • Camisetas de futbol baratas
  • réplicas de relojes
  • www.magliecalciositi.com
  • orologi replica rolex
  • orologi replica svizzeri
  • www.maillotdefootballpascher.be
  • Voetbalschoenen kopen
  • www.voetbalshirtsgoedkope.com
  • www.xn--fodboldtrjertilbrn-o4bh.dk
  • Fußballschuhe online
  • www.xn--fussballtrikotsgnstig-oic.com
  • www.futbalovedresypredeti.com
  • Fotbalové Dresy Dětské
  • Billiga fotbollsskor online
  • www.xn--fotbollsklderbarn-zqb.com
  • stroje piłkarskie
  • Billige fotballdrakter